A nyugdíjbiztosítás életbiztosítási elemmel kombinált nyugdíjcélú megtakarítás, amit az állam adókedvezénnyel (adójóváírás) támogat. A befizetés megtakarítási része a nyugdíjcélokat szolgálja, ugyanakkor alapbiztosításként haláleseti és rokkantsági védelmet is nyújt. A biztosító a befizetésből levonja a költségeket és a kockázati biztosítás (a haláleseti és a rokkantási védelem) árát, a többi pénzt pedig befekteti.
Adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítás minimum 10 évre köthető, lejárata a megkötés időpontjában érvényes nyugdíjkorhatár, tehát jelenleg 65 éves kor. (Ha ezt a jövőben emelnék, 65 éves korban akkor is megkaphatja a biztosított a megtakarítását.)
Adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítás minimum 10 évre köthető, lejárata a megkötés időpontjában érvényes nyugdíjkorhatár, tehát jelenleg 65 éves kor. (Ha ezt a jövőben emelnék, 65 éves korban akkor is megkaphatja a biztosított a megtakarítását.)
A biztosítók két fajta nyugdíjbiztosítást kínálnak
A klasszikus vagy garantált nyugdíjbiztosítás esetében a biztosító garanciát vállal arra, hogy egy előre meghatározott összeget fizet a nyugdíjba vonuláskor. Ezt úgy éri el, hogy garantálja, mekkora éves hozamot fizet a megtakarításra. Ha ezen felül többlethozamot is sikerül elérnie, akkor ennek egy részét vagy egészét (ezt előre meghatározza) ugyancsak megkapja az ügyfél. A termék nagy előnye a kiszámíthatóság, és nem kell a befektetéssel bajlódni. Hátránya lehet, hogy éppen a garancia miatt nem vállal kockázatot a biztosító a megtakarítás befektetésekor, éppen ezért nagyobb hozam elérése sem várható. Jelenleg ez az egyetlen olyan megtakarítási forma, amely évtizedekre előre garantálja a megtakarítás összegét.
A befektetési egységhez kötött, úgynevezett unit-linked biztosítás esetében mi magunk dönthetjük el, hogy a különböző felkínált befektetési alapok, úgynevezet eszközalapok közül melyekbe (többet is lehet választani) fektesse a pénzünket a biztosító. Ezek az eszközalapok különböző kockázatot jelentenek befektetési szempontból a legbiztonságosabb, állampapírba fektető alapoktól a magas kockázatú befektetéseket tartó alapokig.
Hátránya, hogy a befektetési kockázatok miatt nem kiszámítható a lejárati összeg.
Előnyös lehet azoknak, akik pontosan fel tudják mérni a befektetési kockázatokat, és annak tudatában szeretnek dönteni.
Hátránya, hogy a befektetési kockázatok miatt nem kiszámítható a lejárati összeg.
Előnyös lehet azoknak, akik pontosan fel tudják mérni a befektetési kockázatokat, és annak tudatában szeretnek dönteni.
Fontos gyakorlati részletkérdések
Hogyan kell fizetni?
Egyszeri és rendszeres díjas nyugdíjbiztosítás is köthető. Az egyszeri díjasnál egy alkalommal fizet a megtakarító, majd a nyugdíjba vonuláskor megkapja a megtakarítást. A rendszeres díjasnál havonta vagy negyedévente (akár félévente vagy évente is lehet) fizeti a díjat. A legtöbb biztosításnál lehetőség van a rendszeres/egyszeri díjon felül eseti befizetéseket is teljesíteni. Így kiküszöbölhető, hogy túl nagy összegű rendszeres befizést vállaljon valaki (túlvállalja magát), helyette célszerű egy valóban teljesíthető összeggel kezdeni, és azt esetenként plusz befizetéssel megfejelni.Adójóváírás
A befizetett összeg 20 százaléka, évente maximum 130 ezer forint adójóváírás igényelhető. Ezt évi 650 ezer forint befizetésével lehet teljesen kihasználni. Az adót a személyi jövedelemadóból (amennyiben van) lehet visszaigényelni, és a megtakarítás összegét növeli. Ezt külön kell az adóbevallásban kérni, nem automatikus. Más nyugdíjcélú megtakarításra (önkéntes nyugdíjpénztár és NYESZ) is lehet adóvisszatérítést kérni, a három megtakarításra a visszaigényelhető szja összesen 280 ezer forint évente, ehhez azonban 1,4 millió forintot kell félretenni, és figyelembe kell venni az egyes megtakarítási formák felső korlátait.Költségek és a TKM
A biztosítással kapcsolatban számos díj terheli az ügyfelet, ezeket az összehasonlíthatóság kedvéért egy közös mutatóba sűrítik. A TKM mutató egységes, előre meghatározott paraméterek felhasználásával megmutatja, hogy megközelítőleg mekkora hozamveszteség éri az ügyfelet egy olyan elméleti költségmentes hozamhoz képest, amit az adott terméken érne el.Az évente július 1-jén publikálandó TKM mutatókat egy 35 éves biztosítottra kell kiszámítani, a költségeket kizárólag a kötelezően választandó biztosítási kockázatokra és díjemelésekre modellezve. A számításnál évi 210 ezer forintnyi, évente egyszer befizetett rendszeres díjjal vagy 2,2 millió forint egyszeri díjbefizetéssel kell kalkulálni az ügyfél részéről. A TKM-számításokat a biztosítóknak rendszeres díjas és élethosszig tartó biztosításoknál 10, 15 és 20 éves, az egyszeri díjasoknál 5, 10 és 20 éves futamidőre kell elvégezniük.
A négy tizedesjegy pontossággal százalékos formában közzéteendő TKM-mutató valamennyi közvetlen és közvetett költséget figyelembe veszi (így a kockázati díjrész mellett a mögöttes alapok vagyonkezelési, a befektetési egységek vételi és eladási árfolyam-különbözetéből adódó, a bruttó díjra vetített lejárati, illetve a nyereségmegosztás alapján a biztosítónál maradó rész ügyfélterheit is). A kockázati életbiztosítás díjánál kizárólag a szerződési feltételek szerinti kötelezően választandó biztosítási kockázatokat kell figyelembe venni.
Mivel a nyugdíjbiztosítás a nyugdíjkorhatár elérésére optimalizált termék, korai megszüntetése jelentős költségekkel járhat. Ha nyugdíjas kor előtt akar valaki a pénzéhez hozzájutni, akkor megtakarításának jelentős részét elveszítheti.
Hogy szabadulhat a kötelezettség alól?
Szüneteltetés
Rendszeres díjfizetésű termékek esetében a legtöbb biztosítónál a szerződési feltételek lehetőséget biztosítanak a díjfizetés szüneteltetésére, így az átmeneti pénzzavarok nem okoznak gondot.
Rendszeres díjfizetésű termékek esetében a legtöbb biztosítónál a szerződési feltételek lehetőséget biztosítanak a díjfizetés szüneteltetésére, így az átmeneti pénzzavarok nem okoznak gondot.
Visszaváltás
A biztosítók egy visszavásárlási táblázat szerint meghatározott mértékben fizetik ki az aktuális árfolyamon a befektetést. Ráaádásul az igénybe vett adókedvezményt 20 százalékos büntetőkamattal kell az államnak visszafizetni.
A biztosítók egy visszavásárlási táblázat szerint meghatározott mértékben fizetik ki az aktuális árfolyamon a befektetést. Ráaádásul az igénybe vett adókedvezményt 20 százalékos büntetőkamattal kell az államnak visszafizetni.
Egyéb kockázati biztosítás
A biztosítók többnyire lehetővé teszik, hogy egyéb kiegészítő terméket is vásároljon az ügyfél. Fontos tudni, hogy amennyiben a beépített kockázati biztosítások díjrésze a teljes biztosítási díj 10 százaléka alatt marad, akkor a teljes díj után jár az adójóváírás. Ha azonban 10 százalék feletti, akkor a díjból a teljes kockázati díjrészt le kell vonni, és csak a maradékra jár az adójóváírás. Ezért célszerű a 10 százaléknál nagyobb díjú, kiegészítő védelemre szóló kockázati biztosítást külön kötni.Bárki részére köthető
A nyugdíjbiztosítás nagy előnye, hogy nemcsak saját magunk részére, hanem bárki számára megköthetjük. Ezt akkor célszerű megtenni, ha a biztosított nem tudja érvényesíteni az adójóváírást. Így például házastárs részére is megtakaríthat valaki, de a gyermek a szülei részére is köthet ilyen módon nyugdíjbiztosítást. Ezzel éppen azokat lehet segíteni, akik kevés nyugdíjra számíthatnak, hiszen nincs vagy nagyon csekély az adózott jövedelmük, ami után járulékot fizetnek.További cikkek