Családsegítés, családtámogatás

Összefoglaltuk, milyen támogatási lehetőségeket vehetnek igénybe a gyerekes szülők. A különböző kedvezmények kihasználásával (az egyik igénybevétele nem zárja ki a másikat) a fiatal családok 2019. július 1-jétől akár plusz 40 millió forinthoz juthatnak. Nagyon fontos azonban áttekinteni a részleteket, hiszen ennek egy része hitel, amit vissza kell fizetni.
Családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK)
Ennek korábbi és júliustól hatályos szabályozását itt nézheti részletesen meg
Falusi CSOK
A Magyar Falu Program részeként a falvakban az általánostól eltérő feltételekkel vehető majd igénybe a családi otthonteremtési kedvezmény, aminek az eddig megismert részleteit itt foglaltuk össze

Babaváró kölcsön
A rendelet alapján a feltételeket és a tudnivalókat itt foglaltuk össze
Hitelelengedés
Jogszabály: 337/2017. kormányrendelet, amit módosítottak a 46/2019. kormányrendelettel

A második gyerek megszületése után egymillió forintot, a harmadik gyermeknél 4 millió forintot, minden további gyerek születésekor újabb egy-egymillió forintot engednek el. Ez a CSOK-hoz felvett kölcsönre is, de csak a 2019. július 1-jét követően megszületett gyerekekre vonatkozik (addig minden harmadik, majd az ezt követő gyerekekre fejenként 1-1 millió forint jár).
Nagycsaládosok autóvásárlásának támogatása
A rendelet alapján a feltételeket és a tudnivalókat itt foglaltuk össze

Élethosszig tartó szja-mentesség

A négy vagy több gyermeket szült vagy örökbe fogadott és saját háztartásában nevelő vagy felnevelt többgyermekes anyák a munkával szerzett jövedelmük után személyijövedelemadó-fizetési kötelezettség alóli mentességet kapnak 2020. január 1-jétől.

Nagyszülői gyed

A rendelkezések 2020. január 1-jén léptek hatályba.
  • a  nagyszülői gyermekgondozási díjat a nagyszülő jövedelme alapján állapítják majd meg
  • ha a nagyszülő több, nem ugyanazon várandósságból született unokáról gondoskodik, a juttatás többszörös összegben jár
  • a gyeden lévő nagyszülő az ellátás folyósítása alatt fizetés nélküli szabadságban és felmondási védelemben részesül
  • az  ellátás folyósításának időszaka a  társadalombiztosítási nyugellátás szempontjából szolgálati időnek minősül
Csak az vehet igénybe nagyszülői gyedet, aki a gyermek születését megelőző két éven belül legalább 365 napon át biztosított volt. A nagyszülő nem lehet nyugdíjas, az ellátás ideje alatt csak otthoni keresőtevékenységet folytathat.

Az ellátás a gyermek 2 éves koráig (ikrek esetén 3 éves korig) vehető igénybe. Több (nem azonos várandósságból született) gyerek után is járhat a támogatás. Ennek összege az igazolt kereset 70%-a, de maximum a minimálbér kétszeresének 70%-a. Ez 2020-ban 225,3 ezer forintot jelent havonta.

Lakásfelújítási támogatás

Ha a legalább egy gyereket nevelő család 2021. január 1-je után lakásfelújításba kezd, és gyűjti a számlákat, költségeinek felét, de maximum 3 millió forintot vissza nem térítendő állami támogatásként megkaphatja. A támogatás fele az anyagköltségre, másik fele a munkadíjra vonatkozik. A felújítási támogatás igénylésének nem feltétele, hogy a család éljen a csok lehetőségével. A részletekről itt írtunk, a cikkből a kormányrendelet is letölthető. Ezt a programot 2022. december 31-ével kifuttatták.

Családi pótlék, családi adókedvezmény

Az új lehetőségek a kormányzati remények szerint sokaknak segíthetnek majd, de aligha túlzunk, ha azt állítjuk: a többséget így is a családi pótlék és az adókedvezmény érinti. Nem árt gondolni arra, hogy ahogy nő a gyerek, úgy változnak ezek a lehetőségek. A 2019-ben érvényes szabályokról, buktatókról és tudnivalókról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Egyéb

A bölcsődei férőhelyek bővítésére is ígéretet tett a kormány (már nem először), ami valóban sokat számíthat a kisgyerekeseknek.
A 1110/2019. számú kormányhatározatban a bölcsődékkel kapcsolatban is lefektettek több olyan intézkedést, amelyek az újak kialakítása mellett a tervezett 70 ezer férőhely biztosítását szolgálja. Könnyebb lehet majd bölcsit kialakítani (felülvizsgálják az  országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet  bölcsődei ellátás feltételeire vonatkozó részét), növelni szándékoznak a nem állami fenntartású intézmények szerepét. Magasabb gondozói bérek, több támogatás is szerepel (egyelőre még mindig óhajként) a határozatban.

Alkalmazás, munkarend
Szóba kerül a kismama szövetkezetek létrehozása. Ezek mellett nem esett szó arról, hogy az anyák foglalkoztatását más módszerrel is segítenék. Az unió azonban – például plusz szabadságok előírásával – segíthet a helyzeten. Az új szabályokról, a mai magyar gyakorlatról itt írtunk
További cikkek