Nem futhatnak már el a cégvagyonnal a vállalkozók?
2023. május 30. Szinte százszázalékos a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sikere azokban a perekben, amelyekben a bíróság felszámolás alá került cégek vezetőinek szerepét vizsgálja a cégvagyon jogszerűtlen kimentésében. Ezért egyre gyakoribb, hogy a vállalkozók már a per közben, önként megfizetik tartozásaikat.A tisztességes piaci verseny egyik meghatározó feltétele az adóhatóság szerint, hogy ne lehessen egy megszűnt cég felhalmozott tartozásaitól következmények nélkül megszabadulni, csalárd szándékkal „kiüríteni” a vállalkozást, és hátrahagyott tartozásokkal megrövidíteni a többi gazdasági szereplőt. Ezért a NAV a felszámolás alá került cégek tartozásainak behajtására az egykori vezető tisztségviselők ellen akár bírósági pert is indít.
Mint leírták, gyakori például, hogy a vagyonkimentést látszólagos kölcsönügyletekkel fedezik. Az ilyen perekben azonban mára már kiforrott és egységes a bírósági gyakorlat, és szinte 100 százalékban nyeri azokat a NAV. Az adóhatóság kezdeményezésére jelenleg is több száz per van folyamatban. Így azok a cégek, magánszemélyek is számíthatnak kintlévőségeik megtérülésére, akiket mások csalárd magatartása, fizetésképtelensége sodorna kockázatos anyagi helyzetbe
A NAV pernyertessége a közlemény szerint az újabban érintett cégvezetőket nem ritkán arra ösztönzi, hogy mielőtt a bíróság elmarasztalja őket, önként megfizessék tartozásaikat. Legutóbb például egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei cég volt ügyvezetője a magánvagyonából fizette meg huszonötmillió forintos cégtartozását, hogy megszabaduljon a pertől.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: adó, adóhatóság, NAV, cég, per, felszámolás, cégvezető, vagyonkimentés
Kapcsolódó anyagok
- 2023.09.01 - A vízfogyasztás buktatta le a munkásszállót
- 2023.08.24 - Elcsípte a vagyonkimentő végelszámolót a NAV
- 2023.06.22 - Csúcson a felszámolási eljárások száma
- 2023.06.15 - Nyaralni indul? Ezeket fontos tudnia!
- 2023.05.25 - Már az állam is kevesebbet ad a pénzünkre
- 2023.05.23 - Újabb határidő-hosszabbítások a NAV-nál
- 2023.05.16 - Recesszióban az ország
- 2023.04.05 - Bajban a gazdaság, megugrott a cégek felszámolása
- 2023.04.03 - Aranyékszereket árusít ki az adóhivatal
- 2023.03.13 - Bezuhant a fuvarozás, többszörözik a napidíjat
További kapcsolódó anyagok