Kiderült, miért drágulnak az élelmiszerek
2025. március 14. Nem, nem a gonosz multikon múlik az élelmiszerek árrobbanása. A GKI Gazdaságkutató legfrissebb elemzése szerint a folyamat összetett, amelyet számos belföldi és nemzetközi tényező befolyásol. A kormányzati intézkedések pedig nem használnak, sőt akár hiányt is okozhatnak.Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek – különösen a tej és a tojás – árának emelkedése, amely a lakosság széles rétegeit érinti. (A KSH legfrissebb adatai szerint a liszt 44,3 százalékkal, az étolaj 27,5, a tojás 24,7, a tej 22,5, a vaj- és vajkrémé 19,2 százalékkal került többe februárban, mint egy évvel korábban.) A GKI Gazdaságkutató elemzésében azt járja körül, mi okozza a magas élelmiszerárakat.
Mint írják: a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az árakat befolyásoló intézkedések – például az ársapkák – hatékonysága kérdéses lehet, hiszen ezek egyes termékek esetében hiányt eredményeznek, miközben a piaci szereplők más területeken próbálják ellensúlyozni a kieső bevételeiket.
Eddig sem működtek az árstopok, sőt!
A magas élelmiszerárak jelentette kihívások már a 2022–23-as időszakban is megmutatkoztak, amikor az ideiglenesen bevezetett árstopok és ársapkák alkalmazására került sor. Ezeket az intézkedéseket nem előzte meg széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés. A korábbi árkorlátozásokkal kapcsolatban több szakmai szervezet, köztük az MNB is megfogalmazott kritikákat, mivel egyes termékek esetében ellátási nehézségekhez vezettek, és nem akadályozták meg az infláció további növekedését. A kereskedelmi szektor a kieső bevételeket más termékek árának emelésével kompenzálta, ami végső soron szintén hozzájárult az áremelkedéshez. (Az MNB a kritikájában egyenesen azt mondta, hogy maga az árstop fűtötte tovább az élelmiszer-inflációt.)A különadó áldásos hatása
2010-től 2021-ig 48-50 százalékkal növekedett a mezőgazdasági és az élelmiszeripari termelői, valamint az élelmiszerek fogyasztói árindexe, ám 2021-től 2024-ig, 4 év alatt majdnem további 56 százalékkal emelkedett az élelmiszeripar árindex, miközben az élelmiszerek fogyasztói árindexe 63 százalékkal. Vagyis az élelmiszeripari és a fogyasztói árindex erősen együtt mozgott, tehát a kiskereskedelmi láncok közel annyira emelték az áraikat, amennyivel drágábban vették meg az élelmiszeripari vállalatoktól a feldolgozott élelmiszert. A 2024-es szétnyílás pedig a kiskereskedelmi különadó emelésének „áldásos” hatása, amit részben az élelmiszereken hoztak be a kiskereskedők.A termelési láncban egyet hátrébb ugorva kicsit más a helyzet. A termelői árindex, ami azt mutatja, hogy mennyivel drágábban vagy olcsóbban adják el a magyar mezőgazdasági termelők áruikat, sokkal ingadozóbb volt a másik kettőhöz képest. Ezt nyilván befolyásolja az időjárás okozta nagyobb bizonytalanság, ám az is fontos tényező, hogy kis arányú a hazai mezőgazdasági nyers termékek súlya a teljes lakossági fogyasztásban, részben azért is, mert a lakosság által megvett élelmiszerek egy része külföldről származik.
Mezőgazdasági és élelmiszeripari termelői, valamint az élelmiszerek fogyasztói árindexe, 2010=100 %
Milyen hazai hatások hajtották az élelmiszeripari és az élelmiszerárak növekedését?
A fontosabb hatások közé tartozik a mezőgazdasági termelői árak emelkedése, az energiaárak megugrása (a hazai termelők kb. 20-30 százalékkal magasabb áron kapják a villamos energiát, mint EU-beli társaik), a hatósági díjak emelkedése, a csomagolóanyagok és az üzemanyagok (+90 százalék) költségnövekedése (amit a termékdíjak – ERP - növekedése is táplált), s nem mellékesen a bérköltségek emelkedése és az élelmiszer-kiskereskedelem túlnyomóan nagy részét lebonyolító nagy nemzetközi láncokra kivetett kiskereskedelmi különadó. Ezen túlmenően drágult a raktározás, illetve a gyengébb euró árfolyam miatt az importált élelmiszerek is többe kerülnek.Az árrés nem profit
Ha megnézzük, hogy 2023-ban az élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó vállalatok mekkora mozgástérrel működtek, akkor látható, hogy 15,6 százalékos átlagos árréssel dolgoztak, ami még nem profit. Ebből az árréstömegből kell fedezniük a személy jellegű kiadásokat, ami az árrés kétharmadát tettei ki; az amortizációt, ami további 10 százalékot ért el; illetve az egyéb működési költségeket (szállítás, marketing és reklámtevékenység stb.). Mindezek alapján az élelmiszerárak emelkedése több összetett, hazai és nemzetközi tényező együttes hatásának eredménye – írja a GKI Gazdaságkutató az elemzésében.Szerző: L.J.
Címkék: infláció, élelmiszer, GKI Gazdaságkutató, elemzés, energia, élelmiszeripar
Kapcsolódó anyagok
- 2025.04.28 - Újabb árkorlátozás: el se hinné, mennyit drágultak ezek a termékek
- 2025.04.24 - Igenis, hat az árrésstop, siettek hangsúlyozni a kereskedők
- 2025.04.19 - Ismét horror áron adják majd a gyümölcsöket?
- 2025.04.07 - A nyugdíjasokon spórolna a kormány?
- 2025.04.01 - Előírták, most pedig megtiltanák az inflációkövető áremelést a bankoknak
- 2025.03.27 - Már biztos, kapnak plusz pénzt a nyugdíjasok
- 2025.03.25 - Magyar hullámvasút: infláció fel, növekedés le
- 2025.03.25 - Nem drágul húsvétra a tojás, de a vásárlásával nem érdemes várni
- 2025.03.18 - Az Árfigyelőben minden ár összehasonlítható lesz a korábbival
- 2025.03.12 - Még több termék után kaphatnák vissza az áfát a nyugdíjasok
- 2025.03.12 - Árrésstop: ismét saját tüzét oltogatja a kormány
- 2025.03.12 - A kimutatott többszöröse is lehet a drágulás
- 2025.03.11 - Tovább emelkedett az infláció
- 2025.02.24 - A nyugdíjasoknak adott kedvezményből is üzletet csinálhat a kormány
- 2024.02.26 - Ezért fizetünk nyugati árat az élelmiszerekért
További kapcsolódó anyagok