Katasztrofálisnak látják az állami egészségügy helyzetét az orvosok

2024. szeptember 30. Az orvosok 85 százaléka szerint az egészségügy helyzete romlott a béremelés óta – derült ki egy felmérésből. Szakértő szerint a kutatás is igazolja, hogy nem elég egy bonyolult rendszer egyetlen elemén változtatni. A korábbi hálapénzes szakmák képviselői gyakorlatilag eltűntek a közfinanszírozott egészségügyből.

A Webdoki szakmai portál olvasói között Rékassy Balázs orvos, egészségügyi-közgazdász készített egy felmérést. Mint a Népszava beszámolója szerint megállapította: a négy évvel ezelőtti, máig 900 milliárdot felemésztő orvosi béremeléssel nagyon korlátozott eredményt ért el a kormányzat. Arra a kérdésre, hogy mit tart a magyarországi egészségügy legnagyobb előnyének, a válaszadók csaknem fele mondta: csoda, hogy még működik.

Az orvosok 85 százaléka szerint az egészségügy helyzete romlott a béremelés óta. A lapnak Rékassy Balázs úgy vélte: a kutatás is igazolja, hogy nem elég egy bonyolult rendszer egyetlen elemén változtatni. Az orvosok béremelése – szerinte - szükségszerű és jó döntés volt, hiszen sokakat azzal sikerült a pályán tartani. Az is pozitív hozadéka az intézkedésnek, hogy fiatal orvosokat vonzott a hazai gyógyításba. Ám sajnos máig nem sikerült korrigálni a sávos, korfüggő bérszabályokat úgy, hogy az ösztönözzön a lakosság jó színvonalú ellátására.

A paraszolvencia megszűnése ugyan általánosságban jótékony hatású, ám azzal – tette hozzá – már nem tud mit kezdeni az ellátórendszer, hogy a korábbi hálapénzes szakmák képviselői gyakorlatilag eltűntek a közfinanszírozott egészségügyből. Így ezeket szolgáltatásokat a páciensek jobbára csak magánszolgáltatás keretében érik el. Emiatt jelentős társadalmi csoportok maradhatnak ellátatlanul.

A köz- és a magánellátás ily módon való kettészakítottsága a szakember szerint hosszú távon káros és fenntarthatatlan. Továbbá elkerülhetetlen az is, hogy a közszolgáltatásokat valós értékükön finanszírozza az állam. Rékassy Balázs megjegyezte: az uniós országok közpénzből átlagosan 3319 eurót költenek vásárlóerő-paritáson évente egy polgár egészségügyi ellátására, ezzel szemben Magyarországon 1352 euró ez az összeg.

Szerző: Népszava/Azénpénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok