A biztosítók szerint nehéz hónapok elé nézünk
A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Idén májusban a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják az 1,7 milliárd forintot és több mint tizenhatezer bejelentéshez kapcsolódnak. Ez utóbbi adat egynegyedével több, mint a tavalyi hasonló időszakban. Akkor a kifizetések és tartalékolt összegek az egymilliárd forinthoz közelítettek.
Ezekben az adatokban még nincsenek benne a múlt hétvégi viharkárok, amelyek már a júniusi statisztikákban jelennek meg, miként hiányoznak belőlük a mezőgazdasági és az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben keletkezett károk is. A főként a május 17-25, valamint a hónap utolsó napján dúló viharok beázások, jégverés, felhőszakadás, villámcsapások másodlagos hatása nyomán növelték a bejelentések számát, leginkább Budapesten valamint Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Nógrád, Vas, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben, továbbá Dunakeszi, Érd, Eger, aTápióság térségében.
A májusi, százezer forint feletti átlagkár nagyjából megfelel a tavalyinak, ugyanakkor 20-40 százalékkal haladja meg a pár évvel korábbiakat. Ez főként a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek köszönhető. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis érződik a kárinfláció
Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével! – figyelmeztet a MABISZ.
Szerző: Azénpénzem/MABISZ
Címkék: viharkár, lakásbiztosítás, MABISZ, biztosítók, árvíz
Hatalmas károkkal indult a viharszezon
2024. június 5. Májusban, az idei viharszezon első hónapjában a biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre, ami 70 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt – adta írül a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Idén májusban a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják az 1,7 milliárd forintot és több mint tizenhatezer bejelentéshez kapcsolódnak. Ez utóbbi adat egynegyedével több, mint a tavalyi hasonló időszakban. Akkor a kifizetések és tartalékolt összegek az egymilliárd forinthoz közelítettek.
Ezekben az adatokban még nincsenek benne a múlt hétvégi viharkárok, amelyek már a júniusi statisztikákban jelennek meg, miként hiányoznak belőlük a mezőgazdasági és az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben keletkezett károk is. A főként a május 17-25, valamint a hónap utolsó napján dúló viharok beázások, jégverés, felhőszakadás, villámcsapások másodlagos hatása nyomán növelték a bejelentések számát, leginkább Budapesten valamint Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Nógrád, Vas, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben, továbbá Dunakeszi, Érd, Eger, aTápióság térségében.
Nehéz hónapok elé nézünk
Tavaly a viszonylag „barátságosabb” májust követően a június és az augusztus is katasztrofálisabbnak bizonyult, s a négy hónapot követően 13 milliárdnál állt meg a biztosítói károk összege, ami évtizedes rekordot döntött meg. Idén június első napjainak viharjelentései, valamint az árvízi előrejelzések alapján ugyancsak további nehéz hónapok előtt állnak a társaságok.A májusi, százezer forint feletti átlagkár nagyjából megfelel a tavalyinak, ugyanakkor 20-40 százalékkal haladja meg a pár évvel korábbiakat. Ez főként a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek köszönhető. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis érződik a kárinfláció
Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével! – figyelmeztet a MABISZ.
Szerző: Azénpénzem/MABISZ
Címkék: viharkár, lakásbiztosítás, MABISZ, biztosítók, árvíz
Kapcsolódó anyagok
- 2025.07.08 - A viharok miatt egyre többen kötnének lakásbiztosítást
- 2025.05.29 - Nem árt készülni a időjárási csapásokra
- 2025.03.05 - Nőnek a biztosítók, de a lakosság nem náluk takarít meg
- 2025.02.19 - Kiderült, mivel készül az Allianz a kampányra
- 2025.01.28 - Díjcsökkenést hozott a kampány a lakásbiztosítási piacon
- 2024.11.29 - Egy helyben fut a biztosítási szektor
- 2024.09.20 - Megrettentek az emberek az árvíztől, sorra kötnek lakásbiztosítást
- 2024.08.01 - Kiderült, mennyivel drágultak a lakások
- 2024.07.08 - Ki nem találná, kinek passzolta át az állam a Posta Biztosítót
- 2024.03.20 - Új MNB index a lakásbiztosítási díjak alakulásáról
- 2024.03.13 - Sok a buktató a lakásbiztosítási kampányban
- 2024.03.06 - Nagy a különbség a lakásbiztosítások között
- 2024.02.23 - Mi ez a felhajtás a lakásbiztosítások körül?
- 2024.01.24 - Pusztító viharok okoztak rekord számú kárt tavaly Magyarországon
- 2023.08.10 - A vihar után többen kötöttek biztosítást
- 2023.08.08 - Rekordösszegű kárt okoztak a múlt heti viharok
- 2023.07.05 - Több mint 30 ezer ember otthonában okoztak kárt a viharok
- 2023.02.07 - A hétvégi vihar 3,5 milliárd forintos kárt okozhatott
További kapcsolódó anyagok