A számok is megmutatják, eltűnt a lopás és a pazarlás
2026. augusztus 10. Egyetlen olyan hónapot sem találtunk, amiben a mostanit akár megközelítő többletet sikerült elérni a költségvetésben. Az idén júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt szemben az egy évvel korábbi 13,8 milliárdos hiánnyal. Magyar Péter szerint ebből (is) az látszik, hogy megszüntették a lopást és a pazarlást.Évtizedek óta nem látott többlettel zárt júliusban a költségvetés – jelezte közösségi oldalán a miniszterelnök (mi nem bukkantunk még hasonló adatra sem). Magyar Péter hangsúlyozta, hogy kormánya az áprilisi 91 százalékról 67 százalékra, közel 1000 milliárd forinttal csökkentette a hiányt. Magyarázatként azt fűzte hozzá, hogy „megszüntettük a lopást és a pazarlást”.
A Pénzügyminisztérium (PM) pontos adatokat is közölt. Mint leírták, július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7 százaléka. A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 2773,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 126,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 211,0 milliárd forintos hiányt mutattak.
Az év eddig eltelt részében áprilisig magas hiány, azt követően többlet alakult ki az egyes hónapokban. Az első négyhavi hiány elérte a 3849,8 milliárd forintot, amely 919,3 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál. Ezzel szemben a május-július havi többletek összege 991,9 milliárd forint volt – 847,8 milliárd forinttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
Közzétették a pontos összetételt is
2026. júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál. A tavalyi év azonos időszakánál kedvezőbb egyenleg elsősorban a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kifizetéseinek egyéb bevételekkel konszolidált, mintegy 300 milliárd forintos csökkenéséből adódik. A kedvezőbb egyenleg irányába hatott továbbá az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások 109 milliárd forintos csökkenése és az adó- és járulékbevételek mintegy 157 milliárd forintos emelkedése is.
Az első 7 havi hiány alakulását, a nagy összegű júliusi szufficit mellett számos kiadási többlet determinálta. Meghaladták a tavaly július végi összeget a nyugellátásokra és gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások. A nyugellátásokra és a nyugdíjszerű ellátásokra (a 13. és részbeni 14. havi nyugdíjjal és ellátással együtt) összesen 4900,3 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásokra 1786,8 milliárd forintot fizettek ki. A költségvetésnek július végéig 299,7 milliárd forint összegű lakáscélú kiadása keletkezett, amely jelentős növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Mindezeken felül az állami beruházási fejezet kiadásai is közel 100 milliárd forinttal lettek nagyobbak az előző év azonos időszakánál. Az eltérést elsősorban egyes útberuházásokhoz kapcsolódó kifizetések okozták.
Szerző: BVJ
Címkék: kormány, költségvetés, államháztartás, Pénzügymininsztériium, PM
Kapcsolódó anyagok
- 2026.08.31 - Horribilis vagyon került most vissza sz államhoz
- 2026.08.27 - 120 ezer forint lesz az öregségi nyugdíj minimuma
- 2026.08.27 - A pénzes postást még mindig rengeteg nyugdíjas várja
- 2026.08.24 - Az aszály, az energiaválság miatt 500 milliárdos alapot hoz létre a kormány
- 2026.08.24 - Összegyűjtöttük, milyen értékeléseket kapott a kormány az első száz napjára
- 2026.08.10 - Így játszotta el az energiánk az Orbán-kormány
- 2026.08.04 - Nagyon rosszkor jött az energiakrízis
- 2026.07.31 - Megúszhatjuk az energiaellátási helyzet kritikussá válását
- 2026.07.30 - Trónfosztott lesz a Klebelsberg, minden igazgatói helyet megpályáztatnak
- 2026.07.29 - Most kezdhetnek igazán aggódni a közbeszerzéseken korábban tarolók
- 2026.07.27 - Nálad fejleszthetik a vasutat? Mutatjuk!
- 2026.07.26 - Újabb részletek az ezermilliárdra rúgó gyanús ügyletekről
- 2026.07.23 - Áfacsökkentés, korlátozások az állami cégeknél és újabb feljelentések
- 2026.07.20 - Mutatjuk a Tisza-kormány adócsomagjának részleteit
- 2026.07.17 - Így uralta le a Fidesz az oktatást és a közigazgatást
További kapcsolódó anyagok