Befektetési iskola

Társaságban, ha kiderül, hogy a pénzügyekhez valamit értő ember van jelen, általában tíz percen belül elhangzik az obligát kérdés: mibe kell fektetni? Hozzánk is érkeznek néha olvasóinktól ilyen kérdések. A látszólag egyszerű kérdésre azonban nem adható egyértelmű, mindenkire érvényes válasz. Sok mindentől függ ugyanis, hogy valaki számára mi a legjobb. Ahhoz pedig, hogy ezt meg lehessen ítélni, elsősorban megfelelő ismeretek kellenek. Induló sorozatunkban az alapvető tudnivalókat, az alapfogalmakat, a különféle konstrukciókat, azok előnyeit, hátrányait, az információszerzés és hozzáférés lehetőségeit ismertetjük. Felhívjuk a figyelmet a veszélyekre, és adunk néhány módszerbeli vagy szemléletbeli tippet.
Az, hogy kinek mi az igazán jó befektetési forma függ a pénz nagyságától és az időtávtól. Máshoz kell nyúlnia annak, aki tudja, hogy meghatározott idő, fél-, egy vagy öt év múlva lesz szüksége a pénzre, és máshoz annak, aki bármeddig képes nélkülözni. Más banki vagy befektetési konstrukcióra van szüksége annak, aki konkrét célra (lakásra, autóra, vagy bármi másra) gyűjti a pénzt, és annak, aki nyugdíjas éveit akarja biztosítani, esetleg felnövő gyerekeit indítaná el vele.

 A rovat cikkei:

Vigyázat, kezdő befektetőknek nem ajánlott! - Határidős és származtatott ügyletek

2014. december 21. Csábító hirdetésekkel bombázza az óvatlan befektetőket a neten a brókercégek egy része, amelyekben jelentős kockázatokat hordozó, nagy haszonnal is kecsegtető tőzsdei ügyletekre buzdítják az embereket. Sokszor azt ígérik, hogy néhány órás tanfolyamon tőzsdegurukká válhatunk. Érdemes azonban kellő óvatossággal kezelni ezeket az ajánlatokat, kezdő befektetőként pedig inkább szakemberekre bízni a pénzünket.  A teljes cikk itt olvasható


Idén ez a sláger befektetés - A befektetési alapok

2014. december 13. A betéti kamatok esésével rohamosan növekszik a befektetési alapok népszerűsége. Idén október végéig 680 milliárd forint friss megtakarítást hozott a lakosság a befektetési alapokba. Kérdés, hogy a többség tisztában van-e azzal, pontosan milyen befektetést választott. Érdemes körültekintően dönteni. A teljes cikk itt olvasható. 

Tőzsdéznél? Ezt vésd észbe!

2014. november 30. A befektetésekről szólva a tőzsdei kereskedés köti le leginkább a közvélemény figyelmét, ami nem véletlen. Ez hozza a befektetők és spekulánsok számára az igazi izgalmakat, itt használhatók ki az igazi lehetőségek. A tőzsdézéshez kockázatvállalás szükséges, a tőzsdei részvényeken ugyanis veszíteni is lehet. A tőzsdék körüli legendák nemcsak a nagy nyereségről, meggazdagodásról, de a hatalmas bukásokról is szólnak.  A teljes cikk itt olvasható. 


Így lehet bárki befektető - Hogyan leszünk részvényesek?

2014. november 16. A nyilvános társaságok részvényeihez kétféleképpen juthatnak a befektetők. Egyrészt úgy, hogy nyilvános forgalomba hozatala során jegyeznek a részvényekből, vagy később bármikor megvásárolhatják őket a tőzsdén.
A teljes cikk itt olvasható. 


Befektetnél? Ezt jó, ha tudod - A részvények

2014. november 2. Ha befektetés, akkor részvény, és ha részvény, akkor tőzsde – és persze: ha tőzsde, akkor részvény. Bár számtalan befektetési forma létezik a tőzsdén a részvényen kívül is, és bár nem minden részvény kerül a tőzsdére, mégis elmondható, hogy ez az értékpapír a tőzsdék zászlóshajója. Érdemes közelebbről is megismerkedni vele. 
A teljes cikk itt olvasható.



Ezt hozza a jó befektetés - Mi a különbség a hozam és a kamat között?

2014. október 26. Bármilyen furán hangzik mostanában mifelénk, még olyan is van, hogy nem az állam védi az embereket a bankoktól, hanem a bankok találnak ki mindenfélét, hogy az emberek megvédhessék pénztárcájukat az állam adómohóságától. Amerikában a befektetési tankönyvek ma is fejezeteken keresztül tárgyalják a különféle adókímélő befektetési konstrukciókat. Állítólag így találták ki a diszkont papírokat is. Ezeknek ugyanis hozama van, kamata viszont nincs. A teljes cikk itt olvasható.



Így is lehet szépen keresni - Vállalati kötvények II.

2014. október 5. A kötvények a legegyszerűbben átlátható, legstabilabb befektetési eszközök közé tartoznak. A velük való rövid távú spekuláció azonban alighanem a legkifinomultabb piaci érzékenységet, és a legnagyobb hozzáértést követeli. A kockázat igen széles skálán mozog. A teljes cikk itt olvasható


Lehet élet az állampapíron túl! - Vállalati kötvények I. 

2014. szeptember 7. Noha az államkötvényeket szinte állandóan emlegetik, méltatlanul kevés szó esik a vállalati kötvényekről. Pedig amellett, hogy az egyik legrégebbi, legszínesebb és legváltozatosabb, egyben az egyik legstabilabb befektetési eszközről van szó. Itthon kicsi a vállalati kötvénypiac, a határon túl azonban a bőség zavarába kerülhetünk. A teljes cikk itt olvasható


Ezt kapjuk a pénzünkre - A kamat

2014. augusztus 24. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok – tartja a régi mondás. De ez az, amit a befektetők épp fordítva gondolnak: jobb holnap egy túzok, mint ma egy veréb. Annak pedig, akinek verebe sincs, megérheti, ha kap egyet és később egy túzokot ad vissza. Ő lesz a hitelfelvevő. De hogyan lesz túzok a verébből? Hát úgy, hogy kamatot fizetnek a verébre. A teljes cikk itt olvasható


Így kockáztatsz az állampapírral

2014. augusztus 10. Államcsőd, kamat- és tőkeveszteség – ezek lehetnek az állampapírok legfőbb buktatói, mégis a legbiztonságosabb befektetésnek számítanak. Államcsődök ugyanis meglehetősen ritkán fordulnak elő – noha most éppen Argentínában láthatjuk –, a kamat- és tőkeveszteség lehetősége pedig a jól megválasztott papírral és a számunkra megfelelő futamidővel korlátozható. A lakosság a bankbetét helyett egyre több pénzt fektet állampapírba, sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy a biztonság korlátos. A teljes cikk itt olvasható.


Hol fektessem be a pénzem? Út a piachoz

2014. július 27. Történelmi mélypontra zuhantak a kamatok, ezért bankbetét helyett egyre többen fektetnék máshova a pénzüket. Ehhez értékpapírszámlára is szükség van. Nem mindegy azonban, hogy hol szeretné fialtatni a megtakarítást a befektető, ugyanis ettől függően kell kiválasztania a megfelelő szolgáltatót. A döntésnél fontos szempont a megbízhatóság, de az is szerepet játszhat, hogy a megtakarítónak szüksége van-e tanácsadásra. A teljes cikk itt olvasható.


Számolj le a csodákkal! A kockázat és a haszon

2014. július 9. A rendkívül alacsony betéti kamatok miatt egyre többen fontolgatják, hogy új, magasabb hozamot ígérő befektetés után néznek. Bármivel is kecsegtetik őket, azt szem előtt kell tartani, hogy az elérhető nyereség minden piacon arányban van a vállalt kockázattal. Hallani persze különös sikerről, jól kihasznált kedvező lehetőségről, egyedi véletlenről, de ez mindig kivétel, amire befektetést alapozni nem lehet. A teljes cikk itt olvasható
További cikkek